Tél a maratoni felkészülés jegyében

Sokáig a maraton de még a félmaraton is elérhetetlen dolgoknak tűntek. Azért, mert azt gondoltam magamról, hogy nem vagyok rá képes. Körülbelül 5 évvel ezelőtt volt egy szánalmas kísérletem a félmaratoni táv teljesítésére (2007, Nike félmaraton). Egyrészt felkészületlen voltam, 12 km volt a leghosszabb táv, amit egyben lefutottam a verseny előtt. Másrészt egy kicsit stresszes is voltam, mivel másnap kezdtem egy új munkahelyen (Irinyi János gimi és szakkközépiskola). Harmadrészt nagyon gyorsan kezdtünk futni az elején. Ennek a 3 tényezőnek az lett az eredménye, hogy 13 km körül teljesen elfogytam. Muszáj volt megállnom pihenni, innentől kezdve pedig csak vánszorgás volt végig hipókkal tűzdelve. Akkor még  nem voltam pumpás. Szerintem pumpa nélkül nem is lehet normálisan lefutni egyik távot sem. A végeredmény 2 óra 37 perc lett és olyan lábmerevedés, hogy 4 napig úgy járkáltam, mint akin végigment az orosz hadsereg (elnézést a hasonlatért :)). Olyan rossz élmény volt az egész, hogy sokáig nem is gondoltam rá, hogy megismételjem. Aztán ahogy telt-múlt az idő, a bennem lakozó harcos (merthogy lakik bennem egy) nem hagyott békén. Idén nyáron kezdtem el foglalkozni  újra a félmaraton gondolatával. Szép fokozatosan elkezdtem növelni a távokat (8 km-ről 10 -re, aztán 12-re, aztán 14-re majd 16-ra). De erről már írtam az előző bejegyzésben. Ekkor már világossá vált, hogy a félmaraton simán meglenne. Főleg, hogy ugye nem voltam jól és még így is ment a 16 km is. November végén a barátaim hatására (köszi Tündi és Levi!!!) elhatároztam, hogy nagyobb fába vágom a fejszémet, kinéztem a március 25-ei maratont, ami pont Debrecenben lesz. 

Rájöttem arra, hogy csak el kell hinnem magamról, hogy képes vagyok megcsinálni és kitartóan kell edzeni. Maratonista barátaim ajánlottak edzésterveket, úgyhogy most próbálom magam ezekhez tartani. Egy hetem   úgy néz ki, hogy hétközben futok 2 rövidebbet (6 vagy 8-10 vagy 12 km), hétvégén pedig hosszúkat (14-2x). Vasárnapi futás távjait szépen fokozatosan kell növelni 3x km-ig. 

A múlt hétvégét abszolút fordulópontnak tekintem a felkészülésben. Szombaton rendezték az Oxigén kupát (minden hónap első hétvégéjén rendezett házi verseny), tesómmal indultunk 10 km-en, ahol olyan időt futottunk, amire nem is mertem gondolni (54 perc). 

Aztán vasárnap futottam az első 20 km feletti távomat (20,5 km) szintén jó idővel. Egész héten eufóriában lebegtem. Hatalmas erőt adott, hogy végre látom a fejlődést és végre tényleg elhiszem, hogy fizikailag fel tudok készülni a maratonra. A futások előtt kb 1 órával leveszem a bázisinzulint 10 %-ra, majd a futás befejeztével még egy 45 percet várok amíg visszaállítom. Ez a módszer többé-kevésbé bevált. A hipókat szinte teljesen sikerült kiküszöbölni. Iszonyúan hálás vagyok az inzulinpumpa feltalálójának, és hogy én is a pumpások közé tartozom, hiszen átmeneti bázis nélkül nem tudom elképzelni, hogy sikerülhetne ez az egész, amit elhatároztam. A vasárnapi futásokra szoktam csak izotóniás lötyit vinni magammal, hogy valamennyi CH-ot visszapótoljak. 

Íme a december végi és a januári edzésnaplóm :)

Ma 23 km -t futottam. Most egy kissé be vannak meredve a lábaim, de ezt leszámítva egész jól vagyok. Mire visszaértem a vércukrom 7,5 volt, ami szuper, pont annyi CH-ot pótoltam vissza az izotóniás itallal, amennyit kellett. A következő futás csütörtökön lesz, addig van 3 napom egy kicsit kipihenni az előző két hetet, hiszen elég húzós volt mind a kettő (50 km feletti futásokkal).

Aki ezt a blogbejegyzést elolvassa, léci gondoljatok rám néha, ha éppen üresjáratban van az agyatok, hogy sikerüljön. Óriási dolog lenne!!!! Most nagyon akarom ezt! És megint elhiszem ennek a kisfilmnek az üzenetét: