2013. december 30., hétfő

Mérleg

Az év vége nálam mindig a mérlegkészítés időszaka. Ha sorra veszem, mi minden történt 2013-ban, akkor két határozottan különálló részt látok. Júliusnál válik ketté ez a két rész, mintha a korzikai nyaralás vezetett volná át egyikből a másikba. Ezután a nagyon pörgős első félév után, mintha elfogyott volna minden energiám, lendületem. Elszállt belőlem minden motiváció. Igazából erre úgy november környékén döbbentem rá, amikor sorozatosan értek a kudarcok: nem ment a futás úgy, ahogy korábban, (Oxigén kupa, 10 km  felénél kiálltam, mert rosszul lettem, nem cukor miatt), nem ment a mászás sem, nagyon próbáltam erőltetni mindkettőt talán olyankor is, amikor nem kellett volna. Az őszhöz igazából csak 2 jelentősebb sportesemény kapcsolódik:

1.   Oxigén Maraton, Szept. 28: 21 km: 2:04:30

Ezt írtam a verseny napján ehhez az edzésnaplómban:



A célom az volt, hogy 2 órán belül legyek. Ez nem jött össze. Az 1-2 kör nagyon jól ment, lendületesen, 1 órán belül. Aztán a 3. kör elején nagyon megrogytam. Onnantól kezdve végig hányingerem volt, és minden erő kiment belőlem. Azon gondolkoztam, hogy a 3. kör végén feladom, aztán mégse, de ez már nem igazán volt futásnak nevezhető, amit műveltem. Lehet azért, mert már reggel is ment a hasam. Arra gyanakszom, hogy talán vmilyen vírus lehetett. Mindenestre a célbaérkezéskor 1 hajszál híja volt, hogy nem hánytam össze magam. Azóta meg már a fejem is fáj, meg enni is alig tudtam.
Azért sem marad ez jó emlék, mert az egyik oxigénes bácsi még bántott is. Szerintem nem volt jogos, talán egy kicsit igaza volt, de szerintem lehetett volna ezt másképp is. Nagyon rosszulesett.
Igazából most elment a kedvem az egész futás témától. Azt érzem, hogy nagyon sokat küzdök, és ehhez képest nem arányos a fejlődés. Mások fele ennyi energiával sokkal jobb időket futnak. Ez most rosszul esik. Nem vagyok irigy, vagy ilyesmi, csak szar érzés, magammal szemben, hogy én meg csak ennyire vagyok képes. Nem érzem arányosnak a munkabefektetést az eredménnyel. Nem tudom, mit kellene még ebbe beleraknom, vagy máshogy csinálnom. Valszeg hagyni kellene a francba az egészet, és elkezdeni makramézni...Abban hátha tehetséges vagyok.



Hát nem egy pozitív kis beszámoló, de hiszem, hogy nem csak pozitív dolgokról kell és lehet írni, hiszen mindenki kerülhet gödörbe, amiből előbb-utóbb megtalálja a kiutat. Ki gyorsabban, ki lassabban. Volt olyan, hogy fizikailag képtelen voltam futni, vagy inkább lelkileg…Rájöttem, olyan magas elvárásaim vannak magammal szemben, hogy amikor nem futottam min. 45 km-t egy héten, és amikor nem futottam legalább egy 20-nál hosszabbat, akkor egy semmi szarnak éreztem magam. És a spirál elindult lefelé. Ez egy öngerjesztő folyamat.



Szeptember 134,6 km





 2. .Omisos mászótúra (Október 19.-27.)
Üveges Pistivel és Zsófival egy hetet töltöttünk Omisban, amiből 6 napot sikerült mászni, egy pihenőnappal kibírtuk az egészet. Az én mászó-teljesítményem nem volt a toppon. Pont egy nagyon fárasztó időszak (munka, tanfolyamok, vizsgák) közepére esett ez a túra. Körülbelül az utolsó két napon kezdtem úgy mászni, hogy ráismertem saját magamra. Az előtte lévő napokon szédelegtem és leginkább hányingerrel küszködtem. J A csapat másik része nagyszerűen teljesített, Zsófi napról-napra brillírozott a falakon. Iszonyú ügyesen mászik. Jó volt látni, hogy mennyi motivációja van. J Ez, és a nagyon nyárias (sokszor a meleg miatt nem tudtunk mászni egyes szektorokban) idő kárpótolt. Többnyire Brelára és az Omis melletti sportmászó szektorokhoz mentünk. Esténként pedig Game of Thrones…Winter is coming… Vicces volt ez az őszi forróságban.


Omis



 Peti

Ilyen rossz idő volt..

 Mászáshoz készülődés

 Csúnya

 Meg ilyen rossz idő is volt

 Zsófi mászik

Zsófi és Pisti

Peti játszott





                            

















Most már sokkal jobban vagyok. Átrendeztem szépen magamban a dolgokat, és elhatároztam, hogy csak úgy és addig futok, ami még jólesik. Ezt a stratégiát követtem és követem most is. Talán ennek is köszönhető, hogy sokkal kevesebb km jött ki egy hónapra mint tavaly ilyenkor, és az éves összesített km-ben is 200 km-rel kevesebb: 1300 az 1500-hoz. De ez most nekem pont elég. Az energiámból ennyire futotta. Mások most a prioritások és célok is. Jövőre nem hiszem, hogy futok majd a Rotary-n maratont, de kizárni sem tudom még 100 % biztosra. Mindenesetre gyűjtögetem szépen a km-ket, aztán meglátjuk, mit hoz az élet.


Abban a hitben, hogy januártól egy újabb, pozitív szakasz kezdődik és vége ennek a rossz periódusnak, kívánok mindenkinek nagyon aktív és élményekben gazdag 2014-et. J







2013. december 27., péntek

Korzika 2013

2013 első fele igen aktívra sikeredett. A Júliusra már elég fáradtan fordultam rá. Nem csak fizikailag, lelkileg is, amit itt most nem részleteznék... A lényeg, hogy megbeszéltük Petivel, hogy én most nem érzem magam alkalmasnak egy "hagyományos" alpesi, nagyfalazós, nyaraláshoz, inkább valami sokkal pihentetőbbre vágytam, amiben azért van minden, ami kell: mozgás,mozgás, mozgás. Talán ezért is döntöttünk Korzika mellett, hiszen igazi turista-álom: hegyek, nagyon jó minőségű gránit sziklák, tengerpart stb. A másik ok, hogy 6 éve már volt szerencsénk itt tölteni 1 hetet, ugyanis Peti kisöcsém egy farmszálláson dolgozott fél évet, és  őt látogattuk meg. Nagyon szép emlékeink voltak a szigetről. 



Július utolsó hetében el is startoltunk, a fedélzeten 2 biciklivel. Az út legkellemetlenebb és legfárasztóbb része leautózni Livornóba, ahonnan indul a komp Bastiába. Kb este 8 óra körül futottunk ki a kikötőből, ami azt jelentette, hogy éjfél körül érkeztünk meg. Onnan még várt ránk pár órányi autókázás a Bavellák irányába, jó kis szerpentines végjátékkal. Ahogy öregszem, egyre nehezebben viselem ezeket a hosszú utakat... Hajnal 3 körül végre találtunk egy szimpatikus parkolót, ahol szépen kivertük magunkat az autó mellé egy termorest-re egy hálózsákkal és már aludtunk is. Mit sem sejtve..Reggel Peti mesélte, hogy volt egy éjszakai vendégünk egy vaddisznó személyében, aki kb 10 centire röfögött a fejünktől, amiből én persze semmit nem vettem észre. Peti intenzív karjelzésekkel próbálta elhessegetni, amit ő sértődött röfögéssel vett tudomásul, de végül búcsút vett tőlünk és eldöcögött. Reggel zombiként folytattuk az utat, tovább a Zonza-i camping felé, amit kb harmadjára találtunk meg, miután turistainformációt is igénybe kellett vennünk. (Zárójel: angolul ott is nagyon gyengén beszéltek..) Miután kipakoltuk és elrendeztük a motyót, megbeszéltük, hogy aznap már semmiféle sporttevékenységre nem vagyunk alkalmasak, szóval irány a tengerpart. A Ny-i part kb 40 km távolságban volt, elég szerpentines úton, szóval kb 1 óra volt minden egyes ilyen leruccanás. Rögtön első nap találtunk egy nagyon szép strandolós partszakaszt, szóval a többi napokon is ide jöttünk. Zonzától kb 10 km-re található a Bavellák, ami a tényleges célpont volt. Ide jöttünk mászni. Rengeteg út van, iszonyatosan gyönyörű sziklaformákkal, ami nagyon egyedi és csak Korzikára jellemző. Igazi élménymászás, van mindenféle stílusú út: áthajló, csipkés fogásokkal, repedés, reibung stb. Egy dologgal nem számoltunk, ami egy kicsit belekavart a terveinkbe, és ez a meleg volt. A szokatlan hőség szinte lehetetlenné tette a mászást, legalábbis az árnyékos helyekre korlátozta. Azért a tőlünk telhetőt megtettük. ;) Összesen 1 hetet töltöttünk itt, és a napjaink úgy teltek, hogy mászás után lehúztunk a partra, hiszen muszáj volt lehűteni magunkat. Az egy hétbe 4 nap mászás,és 2 bringázás fért bele, az utóbbi azért is volt fantasztikus élmény, mert így méginkább testközelből láthattuk  a sziget belsejét, többet, mintha gyalogoltunk volna, és intenzívebben, mintha autóval jártuk volna be azokat a helyeket. Összességében ezek a kifejezések írják le leginkább a Korzika-élményt: gyönyörű hegyi falvak, intenzív illatok (jó értelemben), virágok, segítőkész emberek, igazi francia pékségek, gesztenye sör (Pietra), FLNC, vaddisznók, tehenek, jó minőségű aszfalt, iszonyúan szép kilátás, jó kis emelkedők, lejtők. 












Egy hét után fájó szívvel, de megváltunk a Bavelláktól és áttettük a székhelyünket a Restonica völgybe, ami szintén nagyon híres mászóhely és Corte város mellett helyezkedik el, ami önmagában megérne egy külön napot. A meleg tartotta magát továbbra is, szóval próbáltuk kerülni a különösen forró órákat. Három napot másztunk, mindamellett fürödtünk is, amennyit csak tudtunk, ugyanis a restonicai camping egy hegyi patak mellett fekszik, vagyis inkább átfolyik a camping-en a patak. 














A szigettől szerdán vettünk búcsút, egy különösen fárasztó komp-út keretében. Azt terveztük, hogy majd a kompon jóóóóól alszunk, mivel éjfélkor indult és reggel 6-ra ért Livornóba, adta magát az ötlet. Szóval bekészültünk polifoam-mal és hálózsákkal, de az utazóközönség egyes tagjainak értelmi szintje, és az értelmi szint megnyilvánulása hallható formában, mindezt megakadályozta. Szóval ismét zombi állapotban, a nap feladata az volt, hogy Livorno-ból, valahogy eljussunk a Dolomitokba (Sella hágó), ahol aznapra már volt foglalva szállás. Nem volt egyszerű menet. Többszöri megállásos pihenésekkel délután 2 óra körül megérkeztünk a szállásra. Iszonyú hálásak voltunk a civilizáció vívmányaiért 1,5 hét sátorban alvás, és 1 éjszaka nem alvás után. Miután pihentünk egyet, Peti még aznap felkerózott a Sella hágóra, ami szintén országútis kerósálom. 



Két napot sikerült még itt másznunk a már ismerős helyeken, majd szombat délután hazaindultunk. Nem mondom, hogy nem fáradtunk el, mert igen. A két hét mérlege úgy néz ki, hogy volt 9 mászónap, és 2 kerós, összesen 90 km tekeréssel. Mindenesetre még sosem volt ennyire pihenős nyaralásunk, talán a víz és a napfény tette... Kicsit furcsa, felemás érzés, hogy a nagyfalazás az idén kimaradt, az viszont biztos, hogy most erre volt szükségem. :) A hegyek megvárnak.

2013. szeptember 25., szerda

Eufória, vákuum és a folytatás

Azért választottam ezt a címet ennek a bejegyzésnek, mert ez a két fogalom jellemezte a poszt-maratoni állapotomat, időben egymás után következve. Félelmetes, hogy mennyire kémiai folyamatok által (is) meghatározott lények vagyunk...A maraton utáni 3 napomat a totális eufória jellemezte. Igaz, hogy járni is alig tudtam, leülni bárhová külön művészet volt, viszont azt éreztem, hogy nem tudom abbahagyni a vigyorgást és mellesleg tele voltam energiával is. A verseny másnapján pl. képes voltam elmenni céges buliba, ahol még tánchoz hasonló mozgásformát is végeztem. Abszolút nem éreztem fáradtságot. Egy ideig. 
Aztán jött a csütörtök, és mintha átbillentettek volna egy kapcsolót. Hirtelen tört rám a kimerültség, egy nagyon mély melankóliával társulva. A munkahelyen ülve el tudtam volna aludni, és már nem mosolyogtam egyáltalán. Hazatérve szinte rögtön elaludtam, egy 10 órás szessönt produkálva. És aztán jött üresség érzés: -Megcsináltam. Hónapokat készültem rá, csak ezen forgott az agyam hónapokig. Jól sikerült. Vége. És most mi lesz? - Hát nemhiába. Az endorfin múlandó dolog. Vitt egy darabig, aztán szépen kikopott. De ez a dolgok rendje. Amíg tartott, addig viszont óriási volt. :)
Egy hét kihagyás után újra futottam (amit az izmaim még korainak éreztek), és az áprilisom egész kerekre sikeredett, mászni is tudtunk elég szépen:

Április - 100 km, 4 mászás

Valószínűleg a tudat, hogy csapattal készültünk az Ultrabalatonra, elég motivációt biztosított az edzéshez, mert néha igencsak kellett mentálisan erősködni magammal. Az első pár hét egy kicsit fájdalmas volt fizikailag is. A térdemet éreztem egy darabig, és azt hogy a szervezetem nagyon kiürült. Kellett 1-2 hónap, amíg újra sikerült visszatölteni magam. A május is elég mozgalmas hónap volt, mászásilag viszont elég gyérre sikerült. Egy hétvégén (3 nap) azért mégis sikerült eljutni Petivel és Ágival Turniskára. Azóta is a kedvenc mászóhelyünk. Gyönyörű szikla, fantasztikus utakkal. És a tábortűz sem volt utolsó Gedeon Peti és Enikő társaságában. :)

Május - 101 km - 3 mászónap








A legaktívabb hónap a június lett a maga 140 km-vel, és 3 futóversennyel. 



1. UB, azaz Ultrabalaton, céges váltóban. 7 ember, 2 nap, 212 km
Just run a bIT: Zoltán Judit, Bagi Kata, Balogh Ádám, Hegedűs Zoltán, Calin Adrian, Podlovics Tibi, és én. Felosztottuk egymás között az egyes szakaszokat. A start Balatonaligán volt (pénteken tészta-party), és másnap természetesen ott volt a cél. Juditka megszervezett mindent, a cégtől kaptunk autót is. Nekem 1. napra egy közel 20 km-es szakasz jutott, 2. napra pedig egy 16 km-es. Szerintem június 1-jén még sosem volt ennyire hideg mint most (10-15 fok).

1. nap. 
19,6 km - 1:55:00 - Balatonalmádi és Balatonfüred közötti 3. szakasz volt az enyém. Sajnos elfelejtettem lenyomni a stoppert induláskor, szóval az időt nem tudtam közben figyelni, ami nagyon zavart, mert nem tudtam, hogy hol tartok, csak körülbelül. Kb 6 km-nél leszakadt az ég, kiadós esőben futottam kb fél órán keresztül. Egy biciklisverseny miatt elterelték a versenyt, beletéve plusz 1,6 km-t, hegynek fel. A többiek időnként megálltak bíztatni, ami nagyon jól jött. Mire beértem természetesen elállt az eső. A bugyimig eláztam, a cipő még másnapra sem száradt meg és természetesen a cuccaim sem. Amúgy baromi jó kis szakasz volt. Kis szint is volt benne. :) 

2. nap: 
16 km - 1:32:00
Másnap én voltam az első, 6 órakor rajtoltunk. Keszthely és Balatonmáriafürdő közötti rész volt az enyém. Induláskor első gondolatra rossz ötletnek tűnt, hogy önként vállaltam be a 6 órai indulást. Ilyen korán nem szoktam ennyit futni. Az egyik vasúti átkelőnél pirosat kaptam, pont amikor már majdnem utolértem a mezőny nagy részét. Ott leszakadtak. Aztán később még vesztettem 5 percet a bokorban. Így nagyon csodálkoztam, amikor beértem, hogy ennyi lett az időeredmény. Gyanúm szerint, lehet rövidebb volt, mint 16 km. Kb 15,5 lehetett.  Szenvedős volt, nagyon jó volt beérkezni. 






Második nap kb 3 óra körül  futottunk be a célba az utolsó futóval (Zoli) együtt. :) A 2 napos csapatok között a 19. helyet sikerült megszerezni. 
Összességében fantasztikus, inspiráló élmény volt részese lenni ennek, és látni a nagyokat, akik egyéniben teljesítették a távot. Köszi Anikó, hogy kitaláltad és elkezdted megszervezni. És persze a csapatunk nevét is! :) Egyszer majd még lefutjuk csapatban együtt!


2. 21. Bükki hegyi félmaraton: 21 km - 2:53:05

Sikerült végre elégtételt vennem a tavalyi belebukás miatt. Jó kis futás ill. csúszkálás volt. Tiszta SÁR volt a pálya, szóval az időt azt úgy nézzétek. :) Az 1. kör 1:24 lett, tök sima ügy volt, viszont valahol a 2 kör elején volt egy kis megborulásom, próbáltam visszapótolni a ch-t, ami nem teljesen sikerült. Az első 5 kilin veszthettem el azt a 4 percet az első körhöz képest. A frissítőponton jól feltankoltam, aztán már semmi bajom sem volt. A végén pedig azt éreztem, hogy nem igazán futottam ki magam, nyilván a tempó miatt. Élménynek nagyon jó volt (legfőképp a sár miatt), na és persze a sok debreceni futó-mászópajti miatt is. :)



3. DKM Éjszakai futás: 9 km - 45:49

Életem egyik legjobban eső futása. Hihetetlenül jó volt. Valahogy minden összeállt. Úgy szökelltem,mint egy gazella. Éreztem közben, hogy tök jó a technikám. Stabilan tudtam tartani a tempót a végéig, és nem haltam meg csak a legeslegvégén. Elégedett vagyok. Ami ritka. :) BTW azóta sem volt ilyen. De majd lesz...



A július abszolút mélypont volt mindenféle szempontból. Iszonyú fáradtnak éreztem magam, a munka nagyon megterhelt, és testileg és lelkileg is iszonyúan kimerültem. Már nagyon vártam a szabadságot, ami július utolsó hetével kezdődött. Iszonyúan szükségem volt a pihenésre...De ez már egy másik történet lesz. :)