2012. január 29., vasárnap

Januári napló


Újabb két hét telt el a maratoni felkészülésben. Elég mozgalmasra és aktívra sikeredett. Íme!


2012-01-19 19:00 - csütörtök
13 km1:25:36
06:35 p/km
9.11 km/h

Körözés az Oláh Gabin (20 kör), oda meg kis kerülővel haza. Időközben 5 cm friss hó esett. A pálya egyik hosszában megint erős szembeszél fújt, aminek hatására olyan érzés volt, mintha kis dobócsillagok repültek volna az arcomba és a szemembe. Úgyhogy félig csukott szemmel futottam.



2012-01-21 10:00 - szombat
12.1 km01:19:44
06:35 p/km
9.11 km/h

Nem esett jól. A szokottnál magasabb volt a pulzusom. Az erdő koripályává változott. Éjszaka ráfagyott a megolvadt hó az ösvényre. Nagyon kellett koncentrálni, hogy ne legyen taknyolás a vége. Nem lett. A végére csináltam még egy hipót is. Mire hazaértem 4,1 volt a vércukrom. Egyből rámentem a csokikészletekre. :)

2012-01-22 14:00 - vasárnap
25.5 km02:50:41
06:41 p/km
8.96 km/h

Félig olvadt letaposott hóban kellett futni. A futás harmadánál váratlanul egy 15 főből :) álló vaddisznócsorda tőlem 50 m-re keresztezte az ösvényt, aztán meg  2 őz. Ezen kívül óriási endorfin szétarádasom  volt a Metallica, No leaf clover című számára.  Eseménydús kis nap volt, annyi szent. Ez a mai futás mérlege. :) Először futottam ilyen hosszú távot úgyhogy ez talán nem meglepő.





2012-01-24 19:00 - kedd
10.2 km01:05:09
06:23 p/km
9.39 km/h


Az atlétika pálya le volt fagyva. Finoman, csak 1 mm vastagságban, ahogy a metsző szél hatására a pára az útra fagy. De ez pont elég volt, hogy diszkomfortossá tegye a futást.  Úgyhogy megint csúszkáltam egy sort. Aznap ez a szám maradt meg bennem leginkább.




2012-01-26 19:00 - csütörtök
8 km - 00:51:04
06:23 p/km
9.40 km/h

Atlétika pálya 10 kör, oda-vissza (4 km). A vádlim olyan merev, nehéz és kemény volt, mint a kő. Mintha nem is az enyémek lettek volna. Mondjuk a fájdalom az emlékeztetett arra, hogy mégiscsak hozzám tartoznak. Ez nem változott a futás alatt egy szikrát sem. A felkészülés alatt, most éreztem először ilyet. A legjobb az volt a mai edzésben, amikor befejeztem. És pont ma nem is csúszott semmi.  Közben örültem, hogy pont ma kellett csak 8 km-t futni. Nem értem, hogy miért pont most. Remélem nem lesz több ilyen...

2012-01-28 10:00 - szombat
11 km01:07:21
06:07 p/km
9.80 km/h

Tekeregtem a városban egyet. Az asztfaltnak van egy olyan jó tulajdonsága, a sok nem jó mellett, hogy nem csúszik és jó a tapadása. :) Egy kicsit benéztem az erdőbe is (a távvezetékig), jobb, mit amire számítottam. A keréknyomokban és az út legszélén nincs jég.

2012-01-29 10:00 - vasárnap
25.5 km02:39:37
06:15 p/km
9.59 km/h


A Yours truly futás keretében 15 kört futottunk a Csónakázó tó körül. 1 kör 1700 m. Gyönyörű volt az idő. Szikrázó napsütés...
A futás után elmentem tekerni egyet, hogy ne merevedjenek be teljesen az izmaim, meg volt egy kis vércukoranomália is, amit így oldottam meg. :)
A futás alatt túltápláltam magam CH-tal, így a vércukrom 22,4 lett mire hazaértem. Beadtam 5 egység inzulint, majd hogy hamarabb normalizálódjon elmentem tekerni. Bevált! Csak annyi a gond ebben, hogy megint hullámvasutaat csináltam a vércukromból. Nagyon ki kell számolni legközelebb a dolgokat!!!


Hogy mi is ez a yours truly futás? Íme:

YOURS TRULY HALF, 25 km 24 óra alatt
Finn kezdeményezésű Nemzetközi Futás az év leghidegebb időszakában. Télen amikor nincsenek versenyek, versenyezzünk egymással. Fussunk bárhol ahol kedvünk van, szabadban, edzőteremben, és küldjük be az eredményeket.
Becsületbeli futás, hisz a 25 km-es távot és az időt Neked kell mérned!
Szereted a kihívásokat?! Fuss az év leghidegebb időszakában, légy résztvevője egy nemzetközi versenynek!

Januárom még soha nem sikeredett ennyire aktívnak és mozgalmasnak. Ha korábban tudom, hogy ennyire jó móka a hosszútávfutás....Remélem az egész évem olyan jó lesz, mint a kezdete. :)











2012. január 15., vasárnap

Tél a maratoni felkészülés jegyében

Sokáig a maraton de még a félmaraton is elérhetetlen dolgoknak tűntek. Azért, mert azt gondoltam magamról, hogy nem vagyok rá képes. Körülbelül 5 évvel ezelőtt volt egy szánalmas kísérletem a félmaratoni táv teljesítésére (2007, Nike félmaraton). Egyrészt felkészületlen voltam, 12 km volt a leghosszabb táv, amit egyben lefutottam a verseny előtt. Másrészt egy kicsit stresszes is voltam, mivel másnap kezdtem egy új munkahelyen (Irinyi János gimi és szakkközépiskola). Harmadrészt nagyon gyorsan kezdtünk futni az elején. Ennek a 3 tényezőnek az lett az eredménye, hogy 13 km körül teljesen elfogytam. Muszáj volt megállnom pihenni, innentől kezdve pedig csak vánszorgás volt végig hipókkal tűzdelve. Akkor még  nem voltam pumpás. Szerintem pumpa nélkül nem is lehet normálisan lefutni egyik távot sem. A végeredmény 2 óra 37 perc lett és olyan lábmerevedés, hogy 4 napig úgy járkáltam, mint akin végigment az orosz hadsereg (elnézést a hasonlatért :)). Olyan rossz élmény volt az egész, hogy sokáig nem is gondoltam rá, hogy megismételjem. Aztán ahogy telt-múlt az idő, a bennem lakozó harcos (merthogy lakik bennem egy) nem hagyott békén. Idén nyáron kezdtem el foglalkozni  újra a félmaraton gondolatával. Szép fokozatosan elkezdtem növelni a távokat (8 km-ről 10 -re, aztán 12-re, aztán 14-re majd 16-ra). De erről már írtam az előző bejegyzésben. Ekkor már világossá vált, hogy a félmaraton simán meglenne. Főleg, hogy ugye nem voltam jól és még így is ment a 16 km is. November végén a barátaim hatására (köszi Tündi és Levi!!!) elhatároztam, hogy nagyobb fába vágom a fejszémet, kinéztem a március 25-ei maratont, ami pont Debrecenben lesz. 

Rájöttem arra, hogy csak el kell hinnem magamról, hogy képes vagyok megcsinálni és kitartóan kell edzeni. Maratonista barátaim ajánlottak edzésterveket, úgyhogy most próbálom magam ezekhez tartani. Egy hetem   úgy néz ki, hogy hétközben futok 2 rövidebbet (6 vagy 8-10 vagy 12 km), hétvégén pedig hosszúkat (14-2x). Vasárnapi futás távjait szépen fokozatosan kell növelni 3x km-ig. 

A múlt hétvégét abszolút fordulópontnak tekintem a felkészülésben. Szombaton rendezték az Oxigén kupát (minden hónap első hétvégéjén rendezett házi verseny), tesómmal indultunk 10 km-en, ahol olyan időt futottunk, amire nem is mertem gondolni (54 perc). 




Aztán vasárnap futottam az első 20 km feletti távomat (20,5 km) szintén jó idővel. Egész héten eufóriában lebegtem. Hatalmas erőt adott, hogy végre látom a fejlődést és végre tényleg elhiszem, hogy fizikailag fel tudok készülni a maratonra. A futások előtt kb 1 órával leveszem a bázisinzulint 10 %-ra, majd a futás befejeztével még egy 45 percet várok amíg visszaállítom. Ez a módszer többé-kevésbé bevált. A hipókat szinte teljesen sikerült kiküszöbölni. Iszonyúan hálás vagyok az inzulinpumpa feltalálójának, és hogy én is a pumpások közé tartozom, hiszen átmeneti bázis nélkül nem tudom elképzelni, hogy sikerülhetne ez az egész, amit elhatároztam. A vasárnapi futásokra szoktam csak izotóniás lötyit vinni magammal, hogy valamennyi CH-ot visszapótoljak. 

Íme a december végi és a januári edzésnaplóm :)


Ma 23 km -t futottam. Most egy kissé be vannak meredve a lábaim, de ezt leszámítva egész jól vagyok. Mire visszaértem a vércukrom 7,5 volt, ami szuper, pont annyi CH-ot pótoltam vissza az izotóniás itallal, amennyit kellett. A következő futás csütörtökön lesz, addig van 3 napom egy kicsit kipihenni az előző két hetet, hiszen elég húzós volt mind a kettő (50 km feletti futásokkal).

Aki ezt a blogbejegyzést elolvassa, léci gondoljatok rám néha, ha éppen üresjáratban van az agyatok, hogy sikerüljön. Óriási dolog lenne!!!! Most nagyon akarom ezt! És megint elhiszem ennek a kisfilmnek az üzenetét:


2012. január 14., szombat

Ősz

Az őszi szezon általában a legjobb a mászók számára. A hőmérséklet ilyenkor a legtökéletesebb (nem fagy szét a kezed és nem sülsz oda a sziklára), és ráadásul a végigedzett tavasz és nyár rendszerint meghozza az eredményét. A szeptembert egy angliai kiküldetéssel kezdtem, aminek következtében -4 kilóval jöttem haza. Akkor még nem sejtettem, hogy ennek a nagymértékű fogyásnak nem csak a stressz az oka. Itthon tovább fogytam elérve az általános iskolai súlyomat (51 kg). Novemberben vált világossá, hogy a fogyás és a magas pulzus hátterében a kis visszatérő barátom, a pajzsmirigytúlműködés áll. Március óta egyébként szedtem a gyógyszert, szeptemberben már napi 1 szemnél tartottam. Ezt a szervezetem kevésnek ítélte meg, és elég radikális jeleket küldött, nemtetszését kifejezendő. Szóval az őszt lényegében úgy toltam végig, hogy borzasztó TSH értékeim voltak közben és magas pulzusértékek mindehhez. A vércukrom olyan szinten borult fel, hogy kb a kétszeresét kellett a bázisértéknek beállítani a nyárhoz képest (0,6 helyett 1,3 óránként), és még ez sem akadályozta meg a rendszeres magas vércukrokat. Abba bele sem merek gondolni, hogy mennyi lehetett a Hemoglobin A1C értékem mindeközben, és most nem is szívesen tippelnék. A kontroll teljes mértékben kikerült a kezemből...

Érdekes módon a mászóteljesítményemet ez nem befolyásolta. Sőt...Olyan utakat sikerült megmásznom Dédesen, amelyek már régen rajta voltak a listámon (Gyökerek RP 7+ :)). Nyilván a fogyásnak köszönhetően kevesebb súlyt kellett húznom magam után. Mindenesetre hatalmas, felejthetetlen mászóélményeket szereztem.





Viszont a futás cefetrossszul ment. Itt ugye már nem tudtam kiküszöbölni a magas pulzus hatását. Még nyáron elhatároztam, hogy valamikor ősszel lefutom a félmaratoni távot, csak úgy magamnak. Erre kezdtem el felkészülni, folyamatosan növelve a távokat (12, 14, 16 km). A hosszú futásokat mindig hétvégén csináltam, csinálom. Itthonról kifutok Pallagra az 12 km, és ezt lehet még növelni körökkel. Szóval nagyon lassan voltam csak képes futni és mindezt 180 feletti pulzusértékekkel. November közepétől a gyógyszeradagomat 1 szemről 3 szemre emelte a kezelőorvosom. Onnantól kezdve már jobb volt a helyzet.

Az őszi évadzáró mászótúrát idén decemberben Omisban (Horvátország, Split közelében) töltöttük. Nádasdi Osziéknak köszönhetően egy nagyon fullos apartmant sikerült kifognunk -tengerre néző kilátással, pezsgőfürdővel - áron alul, tekintve hogy szezonon kívüli időszakról volt szó. Omis nagyon hangulatos kis horvát város. Van minden ami kell: tengerpart, sziklák, éttermek, kávézók stb. A hely most nagyon kihalt volt egyébként, de ezt nem is bántuk annyira. Az idő nem volt a legtökéletesebb, többször volt csapadékos. Sikerült azért 4 napot végigmásznunk átlag 9 úttal, sötétedésig. Az utak inkább reibungos, lépős jellegűek itt, szóval a kezünk annyira nem fáradt el a végére. Mindenesetre nagyon szépek, tiszták, jól mászhatóak és jól biztosítottak. Egyik nap sikerült egy futást is beiktatni hegyre fel - le, jó kis szint (kb 500 csak fel ) volt benne az biztos. Az egyik esős napon megnéztük Splitet is. Ha már olyan közel volt, nem maradhatott ki. Az óvárosi része gyönyörű.

Összességében inkább pihenősre sikerült az omisi túra, de annyira nem is bántam. Nagyon kellett már egy ilyen is, amikor van idő könyvet olvasni, beszélgetni, jókat enni : burek és kalamári határozta meg ezt a hetet kajaszempontból :). Tökéletes szezonzáró túra volt naplementékkel, tengerrel, mászással, futással, elmélyedéssel, lelasulással, vércukorszint-beállítással és sok-sok pihenéssel. Viszlát ősz, szevasz tél! ;)










2012. január 5., csütörtök

Nyári kalandok 3. rész. - A Comoi tó és a nyugger kemping

A második hétre tehát áthelyeztük a székhelyünket a comoi tó körüli hegyekbe. A környék tele van mészkősziklákkal. Kinéztünk egy kempinget, ami nagyjából több szektorhoz is közel esett, mellesleg a pizzájuk és a háziboruk is kiváló volt. A bejelentkezésünk után nem sokkal szembesültünk azzal a ténnyel, hogy ez a kemping a nyugdíjasok kedvelt nyaralóhelye. Ezzel alapvetően nem is volt baj, hiszen nem fenyegetett aza a veszély, hogy hajnalban ordítozva hőzöngenek a sátor mellett, vagy hánynak oda valemelyik fa mellé. Ez a hangulat alapvetően meghatározta a hét jellegét is. Kivételes módon itt is fáztunk, ami azért érdekes, mert ez a terület nyáron iszonyúan meleg szokott lenni. Most viszont szintén kabátban, sapkában nyomtuk a vacsorákat, vörösborral természetesen. Csak a flavonoidok miatt és hogy ne fázzunk. ;-)
 Erre a hétre 5 mászónapunk esett, amelyet 2 szektor között osztottunk meg. Szerencsénkre mind a 2 helyen egyedül voltunk, szóval nem kellett az arrogáns német mászókkal hadakozni az utakért. Ez valószínűleg azért  alakult így, mert ezek a falak általában nyáron mászhatatlanok. Nos volt olyan, hogy még a pulóvert is fel kellett vennünk. A szikla minősége kiváló mind a két helyen. Gyönyörű mészkő. Az 1. szektor jellege függőleges, kicsit áthajló, jó kis alkarpukkantós. Naponta sikerült átlagban 6-6 utat másznunk. A 2. szektor inkább reibungos, vasszerrillés, repedéses, nagyon emlékeztetett Paklenicára. Egy-két útban olyan reibunproblémával találtam magam szembe, hogy igencsak összekakáltam magam, tekintve hogy elég szellősen voltak biztosítva ezek az utak. Pont jó volt ez így, hogy míg az egyik helyen a karunkat bombáztuk le, a másik helyen pedig a lábujjaink sínylették meg a mászásokat. A pihenőnapon körbejártuk Lecco óvárosát és a tavat, ahol még George Clooney-nak is van háza. A cappuccino és az espresso természetesen nem maradhatott ki a programból.

Bár a nyaralás nem úgy sikerült, ahogy elképzeltük, de azért megint leharcolva, félhullán indultunk haza. Szerintem sikerült a maximumot kihozni ebből a rekordhideg, esős júliusból, összesen 12 napot másztunk 16 napból, ami azért nem olyan rossz. ;) Most más nem is maradt más, csak a képek.
























2012. január 2., hétfő

Nyári kalandok 2. rész - Egy hét a gránit birodalmában

2000 m fölött lenni. Általában nekünk alföldi patkányoknak ez csak a nyári mászáskor adatik meg. Idén, vagyis most már a tavaly a helyes kifejezés, két alkalommal voltunk 2000 m fölött. Először a Hochschwaab-os mászáskor, másodjára pedig, amikor Ausztriából Olaszországba menet autóval átkeltünk egy 2700-as hágón...
Minden egyes alkalommal, amikor Olaszországban vagyunk elcsodálkozom, hogy milyen helyekre voltak képesek az olaszok utat építeni. Hát ez alkalommal is leesett az állam. Már elkezdett sötétedni, amikor megkezdtük az emelkedést a hegyen. Még a köd is leszállt, már-már félelmetes volt az egész. Az út annyira keskeny volt, hogy egy autó épphogy elfért rajta, és a szélén hatalmas kövek voltak arra hivatva, hogy valamiféle fizikai akadályt képezzenek az út és a mélység között. A szerpentin meredeksége minden képzeletet felülmúlt, még soha ilyet nem láttam azelőtt. Valahol az út felén hirtelen elfelejtettem, hogy hol vagyunk és olyan érzésem támadt, mintha valahol a Himalájában emelkednénk lámaháton (nem a dalai). Ezt az érzésemet erősítette aztán meg egy kunyhó, amelyen tibeti imazászlók lobogtak a szélben. Úgy látszik nem csak engem emlékeztetett a hely a Himalájára. A másik benyomásom pedig egy regényhez kapcsolódott. Dino Buzatti: Tatárpuszta c. regényéhez, amelyben katonák egy egész serege állomásozik egy hágón lévő erődben a határhoz közel, minden nap várva az ellenség közeledését, mindhiába. A regény főhőse fiatal katonaként csatlakozik az erőd legénységéhez. Feladatuk az volt, hogy minden nap kémleljék a messzeséget.  Ezt tette a főhős is, reménykedve, felkészülve arra, hogy végre beteljesüljön a küldetése, hogy értelme legyen  az életének. A sors iróniája, hogy amikor már cselekvőképtelen, beteg, haldoklik, akkor jelenik meg a távolban az óhajtott sereg. De ebben a harcban ő már nem tud részt venni...Valahogy ilyennek képzeltem azt a hágót, ahol az erőd volt. Mire felértünk a hágóhoz már teljesen sötét volt. Hihetetlen élmény volt... Ezután még egy gyötrelmes éjszakai autózás következett, kb hajnal lehetett mire leállítottuk az autót a Sasso Remeno-i  parkolóban. Aznap az autóban éjszakáztunk. Nem kellett altatni egyikőnket sem. 
Másnap bejelentkeztünk a campingbe, ahol éppen karate tábort rendeztek a helyi gyerekeknek. Először egy kicsit megijedtünk és a lelki szemeink előtt már láttuk, amint éppen belesik az egyik gyerkőc a sátorba, vagy szétrúgják focilabdával, vagy egyszerűen csak lekaratézzák. De persze nem volt semmi ilyesmi. Pár nap után már ismerősként üdvözöltek minket reggel.
A tervünk az volt a hétre, hogy az első napokban bemelegítünk a grániton sportmászó utakkal, aztán, ha az idő is megengedi, felmegyünk a Gianetti menedékházba (2500 m), ahol néhány nagyfalas projektet abszolválunk. Ebből aztán az lett, hogy az egész hetet kénytelenek voltunk "lent" tölteni 1000 m körül, ui. a fagyhatár úgy döntött, hogy lehúzódik 2000 m körüli magasságba, hóval borítva be mindent. Persze minden nap reménykedve pislogtunk fel, hogy hátha...de nem. A nagy terveket sutba kellett dobni. De egy bölcs ember gondolatát idézve : a hegy megvár...
Sikerült azért többkötélhosszas utakat mászni itt is. Egyik nap egy közeli sziklán másztunk 2 db ötkötélhosszas utat 7 mínuszos nehézségben. Egy másik napon 2 db clean utat 5-ös nehézségben. A többi napon pedig sportmásztunk. Az idő egyébként 1000 m-en is szokatlanul hideg volt. Esténként két pulóver plusz kabát,sapka kellett a kinti vacsorákhoz. Hosszas töprengés után, hogy hol töltsük el a 2. hetet, a Lecco környéki sportmászóhelyek tűntek a legcélszerűbbnek. Közel is volt, rengeteg mészkőszikla található a környéken (és itt arcoi mennyiséget kell képzelni), melegebb is, szóval miután végleg lemondtuk a gránitos nagyprojektünkről. A Comoi tó környéki sziklákat céloztuk meg. De ez már a 3. rész témája lesz. És most beszéljenek a képek.












Nyári kalandok 1. rész

Kedves Olvasó!

Régen találkoztunk. Vártam az ihletet. Nem jött. Aztán arra gondoltam, csak nem kellene veszni hagyni ezt a blogot, ha már belekezdtem, ezért erőt vettem magamon, és most itt vagyok. Azzal a szándékkal verem most a billentyűzetet, hogy az emlékeim közül előtúrkáljam a nyaralás emlékeit. Sok idő telt már el azóta, sok minden történt. Ha egyes momentumok már el is mosódtak, igyekszem megragadni az érzéseket, benyomásokat, amelyek meghatározták 2011 nyári mászókalandját. A nyári nagy mászótúra....Minden évben ezt várom, addig amíg oda nem érkezünk, és ebből táplálkozom amikor már túl vagyunk rajta. Nagy tervekkel indulunk neki mindig ezeknek az utazásoknak. Aztán vagy sikerül megvalósítani őket, egy részüket, vagy nem.... 
Kezdjük a száraz tényszerű résszel. Ígérem ez nem lesz hosszú. Szokás szerint az első állomás Ausztria volt. Tavaly sikerült a Hochschwaab-on mászni kezdésként 2 utat, ezért kézenfekvőnek tűnt idén is itt melegíteni. idén a Supermaus nevű utat választottuk ki, amely 7 mínuszos nehézségű 8 kötélhossszas út. Az öszbenyomásom az útról, hogy nagyon sok füves rész van benne, az elején szinte többször kellett fűcsomóra lépni, mint sziklára. A kulcsrész viszont eléggé megtépázta amúgy sem nagy erőinket. Félhullaként értünk fel a csúcsra. És aztán még a 1,5 órás lejövet.... 
Mivel az idő rosszra fordult ezért másnap továbbutazásra kényszerültünk. Az időjárás... Mindig kulcskérdés. Sajnos idén nem volt szerencsénk. Az eddigi leghidegebb júliust sikerült kifognunk, amit mászóként átéltem. Kis mérlegelés után a következő célpontnak Val di Mello-t szúrtuk ki, oda mondtak a legkevésbé rossz időt. De ez már a 2. rész témája lesz. És jöjjenek a képek.