30 kili

Futóversenyért még soha nem utaztam messzire, de idén a március 25-ei debreceni  Rotary Maraton után úgy gondoltam, hogy megnézem, hogy is néz ki egy nagyobb  kaliberű futóverseny. A maraton márciusban az 1. volt nekem, és most azért nem vállaltam be újra ezt a távot, mert nem tudtam teljesen felkészülni a 42 km teljesítésére, tekintve, hogy a hosszúfutásos edzéseket kb. csak szeptembertől kezdtem el, sok időmet és energiámat vette el a mászás. Arra azonban elégnek gondoltam a felkészülést és magam, hogy a 30 km-t bevállaljam. Azt már a felkészülésnél éreztem, hogy stabilan mennek a 20 km körüli távok, egész jó tempóval (6 perc/km átlagosan), sokat fejlődtem futásban is március óta, szóval teljes lelki nyugalommal neveztem be, és utaztam fel Budapestre, annak ellenére, hogy szombaton egy elég kemény rosszullétem volt, mérgezésszerű tünetekkel: görcsölés, hasmenés, hányás. Mégsem volt bennem félelem vagy kétség, mint általában szokott. J Ez a lelki nyugalom végig megmaradt, szerencsére. Mi, akik a 30 km-t választottuk ezen a versenyen, nem onnan rajtoltunk, ahonnan a maratonosok, hanem 12,2 km-nél csatlakoztunk be, ami kb. az Erzsébet-híd lábánál, a pesti alsó rakparton volt. A rajtélmény így elmaradt, de aztán a verseny további része kárpótolt: jókedvű futók, a Nap a Duna fölött, szurkoló emberek sokasága, flow - élmény, zene. 
Egy viszonylag laza tempóban kezdtem meg a távomat, ami nagyrészt 80%-ban a rakparton vezetett.  Az első 10 km arról szólt, hogy találjam meg az ideális tempót és pulzust. Szerencsére a hőmérséklet pont ideális volt rajtkor (15 C később sajnos 26 C fölé is ment), ami nagyban hozzájárult a jó pulzusértékekhez. Hamar sikerült beállni egy viszonylag ideális tempóra, km-ként ellenőriztem, hogy mennyivel mehetek. 10 km-nél konstatáltam, hogy sikerült elkapni a közel 6 perc/km-es tempót, ami a cél volt. Kb. 10 km után fokozatosan elkezdtem a frissítést, és onnantól kezdve mindenhol ittam, ahol csak tudtam. 20 km-nél még mindig azt láttam, hogy továbbra is tartom a sebességet, aminek nagyon örültem. Ott egy kicsit elkezdtem gyorsítani, (kéretlenül mellémszegődött egy idősebb úriember, akit sikerült lerázni :)) ami kb. a 27.km-ig ment is. Ott aztán éreztem egy kisebb megborulást, holtpontot, ami majdnem egészen a végéig tartott. Eléggé belassultam, és nagyon lassan teltek azok az utolsó km-ek. Aztán jött az utolsó 1 km.  Hihetetlen érzés volt befutni a Hősök terére a hatalmas tömeg közé. Még most is beleborzongok, ha rágondolok. J Sikerült a végén gyorsítani, és 3:05:41 –es idővel befutni a célba. Nagyon örülök és elégedett vagyok ezzel az eredménnyel. Köszönöm Dittének és Zolikának a fogadtatást a célban. :) Kicsit sajnálom, hogy idén már nem lesz több maraton, mert nagyon megjött a kedvem hozzá. Mindenesetre jövőre a Rotary Maratonon biztos ott leszek.  

Napfény és gránit

Vártam, vártam az ihletre. Csak nem jött. Gondoltam, nem várok tovább, elkezdem leírni a nyaralás emlékeit, mert a végén még kikopnak a fejemből. Érdekes, mert a legtovább az érzések, hangulatok maradnak meg, amelyek lenyomatként tapadnak egy-egy történéshez. Én ezeket a hangulatokat, benyomásokat szeretem a legjobban. Egyszerre pillanatnyiak, de ugyanakkor valahogy mégis hozzákapcsolnak a végtelenhez. Ezekben a pillanatokban érzem azt, hogy boldog vagyok. Aztán lehet, évekkel később jön egy illat, egy szín, fény, egy íz és az elfeledettnek hitt emlék hirtelen megelevenedik.

Az idei alpesi nyaralást Svájcban kezdtük. Egy olyan helyet néztünk ki, ahol eddig még nem voltunk: Salbit, Andermatt mellett lévő nagyszerű gránitos mászóvidék, de túrázóknak is meleg szívvel ajánlom. A nyaralás első hetét sikerült összeszervezni Ágival és Kislóval, ami különösen megemelte az első hét fényét. Szombaton indultunk, szokásos 1 napos kocsiban való gyötrődés után, megérkeztünk Göschenen nevű városkába, ahol találkoztunk Ágiékkal és együtt leparkoltunk éjszakázni, és tovább gyötrődtünk a kocsiban, merthogy ott aludtunk. Reggel aztán kihajtogattuk magunkat, mint a transzformersz figurák.

1.    1. nap:  Felgyaloglás a Salbitthüttébe, kellemes kis laza tempóban, ahol 2 éjszakát aludtunk Ágiékkal. Kár  hogy a felhők miatt nem láttunk  szinte semmit. Aznap sajna esett is később, szóval már nem tudtunk mászni. De a következő 2 gyönyörű nap kárpótolt érte. A hüttét egy család vezeti, akik iszonyú jó vendéglátók. Tisztaságból és kedvességből is 5 , azaz 5 pontot kapnak.

A Salbit hütte teraszán

2.    2. nap: nagyfalas mászás. A Salbithüttétől kb. 40 percre volt a beszállása a kiszemelt útnak, aztán persze végül nem azt másztuk, mert egy elég kiadós kis hómező terpeszkedett a beszállásnál, aminek megközelítéséhez hágóvas kellett volna. Kinéztünk hát a közelben egy olyan utat, amit hágóvas nélkül is meg lehetett közelíteni. Ez az út, a Telefon Schatz volt (6a - ás nehézségben) 5 kötélhossz, (230 m) gyönyörű grániton. A biztosítás nagyon jó, nittekkel, szegekkel, néhol friendekkel lehetett kiegészíteni, de igazából nem is nagyon volt rá szükség. Igazi élménymászás, para nélkül. Mivel minden hossz közel kb. 50 m-es,  igen elfáradtunk mire felértünk a tetejére. Kezdésnek tökéletes. A mászás végeztével még következett 40 perc gyaloglás vissza a hüttéig, hipóval megtűzdelve. :)

Kilátás a Telefon Schatz standjában

Telefon Schatz

3.    3. nap: Egy „kisebb” szektorhoz mentünk, (a kisebbet salbiti mércével mondom: 90 m), ahol rövidebbek az utak. Itt másztunk egy 2 kötélhosszas 6a-t (Bea), meg egy 1 hosszas 5b-t. Összesen 150 m. Az első gyönyörű repedésmászás, nekem jutott az első hossz 5b-ért. Hááát, ebben az útban megvolt az első bekakkantás. Pszichoterror, félelmetes enyhén befelé dőlő repedés szellősebb biztosítással. Egyszerűen nem vagyok hozzászokva a repedésmászáshoz, ez most is bebizonyosodott. Volt egy pont, ahol jött a pszichés blokk. Van bennem egy nagyon erős félelem a repedések iránt. Ezt be kell, hogy valljam. Inkább választom a táblamászást, de van olyan, amikor nem tud választani az ember. A következő hossz pont ilyen gyönyörű táblamászás volt, kisebb pikkelyekkel és kisebb repedésekkel. Ágiék is nagyon ügyesen teljesítettek, főleg úgy, hogy igazából hárman másztak. Ági, minden tiszteletem a tiéd! :)

A mászás után letúráztunk a hüttéből a kocsikig, és még aznap továbbálltunk Vicosoprano-ba, (Svájc, Olaszország határán, közel a Piz Badile-hoz) ahol a következő 1 hetet töltöttük. Vicosoprano nem ismeretlen a számunkra, már nyaraltunk itt többször is, de annyi lehetőséget tartogat még a hely, hogy 100 évig lehet új utakat mászni, még akkor is, ha csak ide jár az ember. A kemping jó, olcsó és csendes és nagyon kedvesek a vendéglátók. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Bea

Mi és Ágiék a lemenet előtt

4. -5. nap: Egy pihenőnapot követően (városnézés Chiavennában, vásárlás, tunyulás) 1. nagyfalas mászás Albigna-án. Spidi nevű út, a Pizzo Balzetto-n, 7 kötélhossz: 6a, 280 m.

Az út első 4 hosszát árnyékban tettük meg, és mivel 2100 m-en indult az út az elején meglehetősen hideg volt, aztán amikor már odasütött a nap, akkor meg már az volt a baj. Igazi nagyfalas, gránitos mászás, iszonyú jó biztosítással, gyönyörű grániton. Nagyon elfáradtunk itt is a végére. Ágiék hamarabb befejezték a mászást, és mire visszaértünk már meleg vacsorával vártak minket. :)

Spidi

Spidi

6.-7. Ezt követően 2 pihinap következett. Pénteken nem bírtunk volna mászni, ezért inkább a vízesésben fürödtünk, szombaton pedig az időjárás volt rossz, ezért aznap is kényszerpihi (városnézés Chivennában). Utólag kiderült, nem is volt ez így baj. Kellett a pihenés. Persze ezt akkor nem így látja az ember, és átkozza az időjárást, önmagát, hogy miért tékozol el 2 drága napot egy ilyen helyen, amikor mászni is lehetne. És később mindig beigazolódik az, hogy még több pihenésre lett volna szükség. Elköszöntünk Ágiéktól, akik a Comoi tónál töltött nap után hazaindultak. Köszi kisgyerekek a sok nevetést!

Chiavenna

Acquafraggia

8. nap: Sportmászás Vicosprano  mellett, gyönyörű Gneisz kőzeten. A hely közel volt a parkolóhoz, ezért később elég sokan lettek. 8 utat sikerült mászni 5b-6b+ ig. A végén a Nap üldözött el minket, annyira felforrósodott a fal, hogy képtelenség volt rajta mászni, ezért 3 óra körül megint lementünk a vízeséshez fürödni és napozni. :)

9. nap: A nagy projekt. Dente per Dente, 400 m, 14 kötélhossz, 6a. Az első 8 hossz konstans 5c, inkább 6a. aztán 3 könnyebb, ami persze szintén okozott meglepetéseket (5b), és végül 3 hossz 3-as a tetejéig. Minden alkalommal van egy ilyen. Szétmentünk teljesen: pszichésen, erővel, állóképességgel, mindenhogy. Igazi nagyfalas maratoni mászás. Semmi tartalékom nem maradt a végére. 8 óra falban töltött idő. Ezt a mászást nem sikerült kipihenni a túra végéig sem. Egyszerűen képtelen voltam regenerálódni. A biztosítás enyhén szólva is szellős volt, végig koncentrálni kellett, az első métertől az utolsóig. Volt benne minden: repedés, tábla, kisáthajlás, durvareibung. Volt, hogy iszonyúan féltem, volt , hogy azt kívántam bárcsak el se indultunk volna, kétszer is behipóztam közben, mert a szervezetem zabálta az energiát.  Egyszer úgy volt, hogy visszafordulunk, de aztán rábeszéltük magunkat a folytatásra. Szerencsére. Olyan élmény marad, amit soha nem felejtek el. Sokkal tovább tartott a mászás, mint ahogy számoltuk, már 8 – kor a falban voltunk és még délután 4 – kor is, ezért mikor felértünk már láttuk, hogy a felvonót, már nem fogjuk elérni. Ilyenkor kapkodni nem szabad, mert fáradtan csinálhatsz olyan mozdulatot, ami akár végzetes is lehet. Lélekben már felkészültünk a 2 órás lemenetre. Aztán mikor a fal aljában összeszedtük a zsákokat és elkezdtünk lebattyogni a felvonóállomás felé, merthogy amellett vezetett el az ösvény is, látjuk, hogy jön felfelé még egy kabin. ez azért volt meglepő, mert kb. fél órával voltunk az utolsó járat után. A felvonó csak jött felfelé. Akkor felcsillant a lehetőség, hogy hátha… Olyan sprintet nyomtam hátizsákkal együtt, hogy az Oláh Gabin is büszke lettem volna rá. Megcsíptük, bezártuk az ajtót, és imádkoztunk, hogy mozduljon meg… Induljon el lefelé… Megmozdult…

Dente per Dente 3. hossz

A felvonóban :)

Dente per Dente

10. nap: Másnap úgy döntöttünk, hogy a nyaralás további részében sportmászunk a Dolomitokban (Sella- hágó), ezért kedden átutaztunk Arco érintésével, ami egy egész napos projekt. Igazából ezek az átutazások bár nem sportolsz ilyenkor, mégsem igazán pihenőnapok, mert a kocsiban való kínlódás, koncentrálás nagyon leszívja az embert.

11. –nap: Sportmászás a Sella hágónál lévő szektorokban. Nekem 3 út ment: erő és karfájdalmak hiányában úgy döntöttem, ha még akarok mászni, akkor most kell pihenni. Nem volt könnyű meghozni ezt a döntést. :) Délután alvás, csak úgy a fűben, polifoam-on. Kb. 5 perc kellett, hogy elaludjak. Életem legjobb alvása volt. :)

12. nap: Kb. ugyanaz, mint előző nap, csak kicsit több erővel. Ebéd után egy kicsit meg is táltosodtam, és még magamat is sikerült meglepni, 3 darab áthajló úttal, amik kimentek egyben. Délelőtt még nem gondoltam volna, hogy ennyi van még bennem. Összesen 7 utat másztunk 5c-6a+ ig.

13. nap: Az utolsó erőtartalékok elpuffogtatása erős karfájdalmak (könyök, váll, csukló), és belső energiahiány közepette. 7 út sikerült (5c-6b), de az ucsó kettőt már csak felsővel, becsületből, félig meghalva....Akkor úgy gondoltam, hogy egy kis ideig nem akarok sziklát látni. :) Legalább egy hétig. Most meg persze már örülnék neki.

Másnap összeszedelőzködtünk, és elindultunk haza. Én nagyon örültem neki, mert az utolsó pár éjszakát nem sikerült tisztességesen végigaludni. Csak kínlódtam a sátorban. Utolsó akkordként a Campitellói kempingben átvágtak minket. Ne menjetek oda. Drága, nem kedvesek és még át is vágnak. Ez így sok egyszerre. Amúgy a kemping nagyon puccos, nekünk túlságosan is az volt. A hazaút szintén elég gyötrelmesre sikeredett, ugyanis kb. 3 dugóba sikerült belefutni. Zombiként értünk haza, ahogy szoktunk. Ilyenkor annyira tudja az ember értékelni az olyan természetesnek tűnő dolgokat, mint meleg víz, ágy, WC 5 méteres körzetben stb. Egyszóval jó volt hazajönni.

A Sella Rifugio teraszán

Sportmászi

Minden utazás különböző cselekmények sorozata, külső cselekményeké. De szerintem a belső utazás, ami ezzel párhuzamosan zajlik az emberben, éppolyan fontos. Vagy talán még fontosabb. :)

Metagondolatok

Igazából arra jöttem rá, hogy a gondolatoknak is van halmazállapotuk. Vannak szilárd gondolatok, amelyeket, ha a fejedhez vágnak, komoly sérülést tudnak okozni. Szögletesek. A nevelődésedkor sok ilyet kapsz a tanáraidtól és a szüleidtől, amikor a társadalmi normákat sulykolják beléd. Vannak kemények. Ezeket néha megemészteni, megbontani, a belsejükbe férkőzni is nehéz. Hosszú időt ülhetsz felettük, amíg rájössz a nyitjukra. És bár néha iszonyú kemény és fájdalmas folyamat, ha sikerül, sokat fejlődhetsz általuk. Néha nem fogod tudni kinyitni őket, mert lehet hogy tömör acélból vannak és a belsejükben nincs semmi, hiába is tűnik úgy. 

Vannak a folyékony gondolatok, amelyek úgy árasztanak el, mint a dagálykor a tengervíz a partot. Én az ilyeneket szeretem, bár nagyon veszélyesek is tudnak lenni, mert néha úgy kerítenek a hatalmukba, hogy észre sem veszed. Beszivárog a sejtjeidbe, és eláraszt a fejed búbjáig. Elringat, magával visz, sodor. Néha csak lebegsz bennük, mint magzat az anyaméhben. Lefelé úszva, iszonyú mélységeket fedezhetsz fel, de minél mélyebbre úszol, annál nagyobb a kockázat a visszatérésre. Aztán apálykor, amikor visszahúzódik, mint a tenger, a molekuláidban ott maradnak az emlékek, mint a vízcseppek a parti sziklák mélyedéseiben. És néha hatalmas ürességet hagynak maguk után, mint amikor hosszabb vízben tartózkodáskor kijössz a szárazföldre. Sokáig furcsa újra szilárd közegben mozogni, esetlenül próbálod újra járásra bírni az izmaidat, miközben fejedben és a sejtjeidben még a víz hullámzását érzed. 

És végül vannak a légnemű gondolatok, amelyek olyan könnyűek, hogy néha nincs is tisztában velük az ember, vagy annyira nem fontosak, hogy csak be és kilélegezzük őket, és már tovább is mentünk. Pár másodpercig teliszívod velük a tüdődet, aztán miután elhasználtad, ki is fújod. és mész tovább...

Egy álom

Általában nem szoktam álmodni. Ha igen, akkor az álmaim többsége hagyományosnak mondható. Egy álom van, ami magasan kiemelkedik az összes többi közül. A nyaralás alatt hasított belém az emléke. Nagyon sok időt töltöttem a gondolataimmal a felmenetek és a mászás közben. Jó a saját gondolataimmal lenni. Egész megbarátkoztam már velük. A hosszú futásokat is valószínűleg ezért szeretem. Szóval bevillant ez az álom, egyébként már elég régen álmodtam, de minden egyes képkockára világosan emlékszem. Többek között ezért is különbözik annyira a többitől. Iszonyúan élesek voltak a képek, szinte ijesztően valószerű. Babits, Gólyakalifa című regénye jutott eszembe, amelynek főszereplője álmában egy másik életet élt. Minden elalváskor egy másik életben ébredt, ami gyökeresen az ellentéte volt a sajátjának. Annyira valóságos, hogy egy idő után, már nem tudta eldönteni, hogy melyik a valóság és melyik az álom. A regényben a főhős úgy próbált kiutat találni, hogy az álombéli önmaga öngyilkos lett, de vagy és, a "valós" életben is meghalt. Miután felébredtem ebből az álomból valamiért ez a regény villant be.

Egy kolostor udvarán voltam. Szeptember vége volt a hajnali órákban. Ezt biztosan tudom. Az udvar közepén egy hatalmas fa kád, mint a régi filmekben, olyan amiben több ember is elfér. Mellette egy óriási tölgyfa. Nem voltam egyedül. Többen is  voltunk a kád körül, szerzetesek vagy szolgák, nem tudom, ez nem is lényeges. 

A lényeg a feladat volt, amit el kellett végeznünk. A kádban 3 fej nélküli ember volt. És a csavar most jön, nem halottak, hanem igenis eleven, fej nélküli emberek. A mi feldatunk az volt, hogy ezeket betegeket kellett fürdetnünk. 

Egy dologra kellett csak nagyon odafigyelni, nehogy véletlenül a víz alá merüljenek, mert akkor a víz beáramlik a nyitott légcsőn keresztül a tüdejükbe. Szertartásosan végeztük a fürdetést. A pára gomolygott a kád fölött, a hajnali fényben. 

Egyszer azonban figyelmetlenségből az egyik "beteg" véletlenül belecsúszott a vízbe. Ami ezután történt, mind egy pillanatba sűrűsödött össze. Szóval ebben a pillanatban olyan hangot adott, mint a Gyűrűk ura c. filmben a nazgulok. A félelem és a rettenet keveréke öntött el. Ezzel párhuzamosan megszólalt a kolostorban a harang (dong-dong-dong) és mintha nagylátószöget kapott volna hirtelen a film, távolról láttam az egész képet egy pillanatra. És minden olyan éles volt: a hajnali kolostorudvar, a pára, és a hang. 

Itt ébredtem fel levegő után kapkodva. A fejemben még visszhangzott a harang egy darabig. Kellett 10 perc, amíg helyreraktam magam. Sokáig nem tudtam hová tenni az egészet. Most sem nagyon. Mindenesetre örökre beleégett az agyamba, örök kérdés marad. Ilyenek is kellenek. Nincs válasz mindenre...

Tavasz. Visszatérés a màszás vilàgába

Van az a mondàs, hogy nem lehet egy fenékkel két lovat megülni. Mint oly sok népi bölcsesség, emögött is sok igazság hùzódik meg. A maratoni felkészülés teljes embert kívànt. Bele is tettem mindent, amit tudtam. Mindent. Ebből ugye az is következik, hogy a màszàst hàttérbe szorítottam. Gyakorlatilag a màrcius egy az egyben kimaradt. Nem mintha bànnàm, mert megérte. :) 2012 - ben az első sziklaélmènyem egybeesett a tavaszi hosszabb màszòtùràval, amit az idèn Herkulesfürdőre szerveztünk.

Íme:

A tavaszi mászótúra 1. napja. Idén Herkulesfürdőn, ami Románia egyik legnagyobb sportmászóhelye. Minden évben versenyeket is rendeznek itt. Aki 8 körül vagy afelett mászik, annak egy paradicsom ez a hely. Előző nap megnéztünk pár szektort. A falak még vizesek voltak az előző napi esőtől. Az első szektor ahová felmentünk nagyon szeles volt, és bár odasütött a nap (Déli fekvés), teljesen szétfagyott a kezünk, ezért 1 út után továbbálltunk megnézni egy másikat,egy NY - i fekvésű szélcsendesebbet. Itt is nagyon hideg volt. Kézelfagyás stb. 3 könnyebb bemelegítő út (5+, 6-) után megnéztünk egy 7-est meg egy 6-ost, ami inkább volt 7-. Én mivel az idén először fogtam sziklát, nem brillíroztam túlságosan (0 erő, 0 technika, 0 agy). 

2. nap: Szintén egy Nyugati fekvésű szektorhoz mentünk (ide aztán még 2szer), a legnagyobb, meg leksokoldalúbb volt azok közül, amiket benéztünk. Az elején még nem sütött oda a Nap, ezért vacogósan indult, kézelfagyás stb. 2 könnyebb 6 oska bemelegítés után megnéztünk helyi 6+, 7- okat. Hááát. Nagyon erős emberek építették az utakat, amelyek inkább áthajló jellegűek amúgy. Nagyon kemény, erős utak....A saját teljesítményemet úgy tudnám egy címkével jellemezni, hogy a fára felakadt bálna...:) Vicces volt maradjunk annyiban. A nem mászás nem erősít, ez most is kiderült.

3. nap: Ugyanaz mint előző nap. Napról napra egyre melegebb lett, de amíg nem sütött a falakra a nap, kézfagyasztó volt az idő. Kb 6 utat sikerült ma is mászni, kb mint az előző napokon. A technikára kezdtem ráérezni, az erő az meg hosszabb idő, amíg visszajön. Az előremászásoknál az erő hiánya a pszichén sem segít. Peti ügyes volt, kimászott egy helyi 8-, ami itt nem kis teljesítménynek számít. Én felsővel küzdöttem fel magam kétszer, miközben standup előadást nyomattam Petinek, aki feküdt a röhögéstől. A végén csak annyit mondott: - Elmehetnél kocsisnak az kurva élet! :) 

4. nap: Délelőtt esett az eső, de délután már szép napsütéses volt az idő. Megnéztünk egy új szektort, ahol csak 2 út volt mászható számunkra. Sikerült egyet esni. :) És már kezdtem ráérezni a dologra. Csak emlékszik a test...Ezután már nem másztunk többet, mert mind a ketten fáradtak voltunk, inkább a pihenés mellett döntöttünk.

5 nap: Mivel az előző nap elég pihenősre sikeredett ezért elhatároztuk, hogy az utolsó nap szétcsapatjuk. :) Visszatértünk a jól bevált szektorhoz, de új falrészeket is megnéztünk. Aznap ment legjobban a mászás, valahogy eddigre állt össze fejben teljesen. Sikerült előremászni 3-4 utat a határomon. Aztán pedig még egy pár áthajlót Peti után, de már 0 erővel. Teljesen a végére értem az erőimnek. Szóval jól dolgoztunk. :)

Összegzésként: ide naggggyon erősnek kell lenni! Aki 8 fölött mászik az ide jöjjön.

És a képek, amik helyettem is, és talán jobban beszélnek:

Az április-május valahogy így jött össze:

Futàs szempontjàbòl nagy tanulsàg volt jún. 9-én a Bükki hegyi félmaraton. Kísérlet...

Bár a félmaratonra neveztem, a felénél feladtam saját érdekemben, különböző vércukor-anomáliáknak köszönhetően. Az időm 1:25 perc lett 10 km-re. Igazából el sem lett volna szabad indulnom (18 volt előtte, ébredéskor meg 15,6, akkor már gond volt a szerelékkel). Úgyhogy legközelebb okos leszek és reggel átcserélem. Még szerencse, hogy volt nálam pen... A meleg sem segített. Majd legközelebb. Vagy visszamegyek és lefutom a jövőhéten, mer bosszant. 

Nem mentem vissza. :) Még.

Nagy élmény volt viszont a DKM által szervezett éjszakai futás. 

Edzésvégzés időpontja

2012-06-16 22:00

Edzés típusa

Tempó futás (verseny)

Edzésmunka ideje

00:47:40

Megtett távolság

8.8 km

Edzés sebessége

11.08 km/h

Edzés tempója

05:25 p/km

Időjárás

 Sötétség,

Edzés leírása

Éjszakai futás. Már régen futottam tempót, utoljára az o2 kupán. Nagyon hangulatos kis verseny volt.

A júniusom többi része pedig így alakult:

Most jùlius van. Mostanra sikerült visszeszerezni a màszòkondimat. Ez annak köszönhető,hogy tavasszal sokat jârtunk Örvénykőre, Hàmorba ès Erdèlybe. Kevesebbet futok, pròbàlok egyensùlyt teremteni.:)  A meleg miatt àtàlltam a hajnali futàsokra. És a nagyon hosszù futàsok most a mâszàs miatt kimaradnak. Azért a heti 3-4 futóedzést igyekszem tartani, bár van, hogy csak 2 jön össze. Ès bàr ismerem a mondàst a lóròl és a fenékről, azért csak pròbàlkozom, hàtha sikerül ezt a 2 lovat mégiscsak megülni. :)