Igazából arra jöttem rá, hogy a gondolatoknak is van halmazállapotuk. Vannak szilárd gondolatok, amelyeket, ha a fejedhez vágnak, komoly sérülést tudnak okozni. Szögletesek. A nevelődésedkor sok ilyet kapsz a tanáraidtól és a szüleidtől, amikor a társadalmi normákat sulykolják beléd. Vannak kemények. Ezeket néha megemészteni, megbontani, a belsejükbe férkőzni is nehéz. Hosszú időt ülhetsz felettük, amíg rájössz a nyitjukra. És bár néha iszonyú kemény és fájdalmas folyamat, ha sikerül, sokat fejlődhetsz általuk. Néha nem fogod tudni kinyitni őket, mert lehet hogy tömör acélból vannak és a belsejükben nincs semmi, hiába is tűnik úgy.
Vannak a folyékony gondolatok, amelyek úgy árasztanak el, mint a dagálykor a tengervíz a partot. Én az ilyeneket szeretem, bár nagyon veszélyesek is tudnak lenni, mert néha úgy kerítenek a hatalmukba, hogy észre sem veszed. Beszivárog a sejtjeidbe, és eláraszt a fejed búbjáig. Elringat, magával visz, sodor. Néha csak lebegsz bennük, mint magzat az anyaméhben. Lefelé úszva, iszonyú mélységeket fedezhetsz fel, de minél mélyebbre úszol, annál nagyobb a kockázat a visszatérésre. Aztán apálykor, amikor visszahúzódik, mint a tenger, a molekuláidban ott maradnak az emlékek, mint a vízcseppek a parti sziklák mélyedéseiben. És néha hatalmas ürességet hagynak maguk után, mint amikor hosszabb vízben tartózkodáskor kijössz a szárazföldre. Sokáig furcsa újra szilárd közegben mozogni, esetlenül próbálod újra járásra bírni az izmaidat, miközben fejedben és a sejtjeidben még a víz hullámzását érzed.
És végül vannak a légnemű gondolatok, amelyek olyan könnyűek, hogy néha nincs is tisztában velük az ember, vagy annyira nem fontosak, hogy csak be és kilélegezzük őket, és már tovább is mentünk. Pár másodpercig teliszívod velük a tüdődet, aztán miután elhasználtad, ki is fújod. és mész tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése