Kedves Olvasó!
Abban a reményben ragadok ismét virtuális tollat, hogy
esetleg van egy - két olyan elszánt olvasó, aki időről, időre rákattint a
blogomra, várja az újabb mászásokról, futóversenyekről szóló beszámolókat, aztán
persze szegény konstatálja, hogy még mindig nincs újabb bejegyzés. Szóval
miattad, kedves magányos olvasó, született meg ez a szösszenet. ;) Bár előre
figyelmeztetlek, sportbeszámolót ne várj!
A legutóbbi bejelentkezésem óta nagyon sok minden történt.
Ahogy beköszöntött az új év, egy teljesen új korszak kezdődött az életemben is,
újjászülettem. December végén éreztem, hogy a január végre meghozza a
hullámvölgyből való visszaemelkedést, de akkor még nem sejtettem, hogy ez
ennyire átütő és mindent elsöprő változás lesz. Valamikor januárban
történhetett ugyanis, hogy az a kis lélek, aki most még bennem is lakik, úgy
döntött, hogy minket választ szüleinek. Aki jobban ismer, a közvetlen barátaim
tisztában vannak vele, hogy milyen utat jártam be, amíg eljutottunk idáig.
Mindenesetre számomra ez maga a megváltás, a csoda, amiért nem tudok eléggé
hálás lenni a sorsnak, Istennek és persze Marcinak is, hogy érdemesnek tart
arra, hogy majd az anyukája legyek. Már most annyi mindent kaptam, kaptunk
tőle.
Aki ismer, tudja, hogy mennyire megszállottan hajtottam
magam és kerestem a határaimat a sportokban. A várandósságom előtt számomra is
kérdés volt, hogy könnyű szívvel le tudok-e majd erről mondani, ha itt lesz az
idő. Jelentem, nem éreztem lemondásnak,
hogy nem futhatok, és nem feszülhetek 7+-os utakban, bár nem tagadom, hogy
hiányzik mindkét sport. De mégis valahogy természetes volt, hogy aminek most
itt van az ideje, az a befelé fordulás és a felkészülés. Futhatok és mászhatok még eleget… Az első
időszakban sokat küzdöttem a cukrommal, volt egy-két nagyobb kilengés, amitől a
frász kerülgetett, de szerencsére ezeket sikerült hamar elsimítani, és
ultrahangról ultrahangra ámulhattunk, hogy Kispocok mennyire jól érzi magát
odabent és teljesen rendben van. A kezdeti szorongás, feszültség lassan elmúlt,
és átvehette a helyét az a belső derű, ami azóta is kitart. J Ami a sportolást
illeti, jelenleg sétálok, jógázom, ami egyébként fantasztikus, és nem sokkal
ezelőttig másztam is, persze csak óvatosban.
Most a 32. hétnél
járok, 8 hét van vissza, ha a terminus jól lett kiszámolva (Szept. 30.) Szóval
a visszaszámlálás elkezdődött…
Nagyon szorítunk Neked/Nektek, és kimondhatatlanul büszkék vagyunk Rád!!!!! Ági és a többiek :-)
VálaszTörlésKöszönöm! :)))
Törlés