2013. szeptember 16., hétfő

Októbertől a maratonig

Jó régen jártam ezen az oldalon. Elhanyagoltam a gyereket. Na, de most megtáltosodva itt vagyok megint. Ragaszkodva a bejegyzések ritmusához, az évszakonkénti tagoláshoz, ott venném fel a fonalat, ahol elhagytam, tavaly ősznél, és márciusnál fejezem majd be. A Budapest Spar Maraton 30 kilije és az Oxigén kupa nagy lendületet és motivációt adott a hosszúfutásos edzésekhez és így sikerült összehozni a októbert, novembert elég mozgalmasra.




Október


November

Mivel az október még bőven alkalmas mászásra, így sikerült jóféle mászásokat is összehozni, többek között egy hetet Omisban Ágiékkal, ami nagyszerű zárása volt a tavalyi mászószezonnak.





 A decemberbe már úgy vágtam bele, hogy ott lebegett előttem a márciusi cél, a Rotary maraton. Mindenképpen javítani akartam a tavalyi eredményemen, mivel az 5 órával egyáltalán nem voltam megelégedve. Próbáltam úgy összeállítani az edzéstervet - amit persze számtalanszor áthegesztettem, barátaim, futótársak tanácsait is felhasználva - hogy gyorsító illetve fartlek edzések is legyenek benne, a hosszúfutások mellett. Ez a módszer nagyszerűen bevált, azt vettem észre, hogy egyre inkább gyorsulnak a hosszúfutásos edzéseim, és a 6-os tempó viszonylag stabillá vált. Tudtam hozni 35 km-en is. Célom az volt, hogy mindenképpen 4:30-on belül legyek majd.


 December (156 km)


Január (163,5 km)

Szerencsére januárban csak 1 hetet kellett kihagyni (2. hét) betegség miatt, nagyjából tudtam hozni az edzéstervet. Az idei tél futás szempontból tökéletes volt, nem voltak nagy havak, szinte végig tudtam az erdőben futni. Nagyon odafigyeltem a vitaminbevitelre és az egészséges táplálkozásra is. Meggyőződésem, hogy a varázs-salátareceptem (http://lightsweetlife.blogspot.hu/2013/09/a-varazs-voros-salata.html) sokat segített a felkészülésben. 



Február  (170 km)


Március (138 km)

Az utolsó hónapomat Kocsári Laci, tizenkétszeres Iron Man bajnok szakértette meg, és adott nagyszerű ötleteket. Az ő tanácsára futottam a 35 km-t iramjátékban (45 perc tempós futás -10 perc laza). Póbáltam nem elkövetni a tavalyi hibát és kellő időt adni kicsiny testemnek a regenerációra, és nem ledarálni magam az utolsó hónapban. Rendszeresen jártam varázskezű Kazsihoz is, aki alaposan átgyúrta elhasznált izmaimat. A maratont megelőző héten 1 hetet sikerült "pihenni" (5 mászónap + 2 futás) Siuranaban (Spanyol mászóparadicsom) , egy mászótúra keretében, ami mentálisan és testileg is nagyon sokat használt, Kocsár Laci és Kazsi  is jó ötletnek tartotta, hogy az utolsó előtti héten más jellegű mozgást csináljak, ami pont jó lesz a verseny előtt. Két futást azért beiktattam erre a hétre is. Ráadásul 1 nap jutott Barcelonára is. Szóval így pihentünk Siuranaban:







Tényleg jó mentális és fizikai formában fordultam rá a célegyenesre, ráadásul az égiek is velem voltak a rekord hideg március végi hőmérséklettel.. Már csak futnom kellett :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése