Az első maratonom története

Kedves Mindenki! Nagyon jòl szurkoltatok, mert ahogy azt màr bizonyàra mind tudjàtok, sikerült. Ez az esemény nem csak sportértékét tekintve volt jelentős az életemben, hanem azt is bebizonyìtotta, hogy milyen sok jò ember vesz körül, akiket tiszta szívből nevezhetek baràtnak, a szò legnemesebb értelmében.:)

A maraton hetével szeretném kezdeni. Nem volt könnyű hét semmilyen tekintetben: a munkahelyen kb. 3 ember mínuszban voltunk, iszonyù hajtàs, stressz, a pulzusom szinte àllandòan magas volt, palpitatio érzés: amikor az ember érzi hogy gyorsan ver a szìve. Ez a pajzsmirigytùlműködés egyik alaptünete. Alap, hogy futàsnàl minél alacsonyabb pulzus a kìvànatos, az edzettségi szintnek megfelelően. Szòval a hét elején kellően beforgattam magam, hogy a pajzsmirigyem biztos megint nem jòl működik, ezèrt bekéredzkedtem egy gyors kontrollra, ami igazolta is ezt. Gyorsan felemeltük a gyògyszert napi 3 szemre (1 helyett) és csak remènykedtem, hogy ez addig normalizàlja valamilyen szinten a pulzust. Azon héten egyébként elkezdtem szedni a pulzuscsökkentőt is , de azt futàshoz nem lehet, szòval imàdkoztam, hogy a pajzsgyògyszer hasson addig. Az is megfordult a fejemben, hogy feladom. Az aki szívgyògyszert szed, ne fusson màr maratont.... Nagyon nehéz volt lelkileg az a hét. Elbizonytalanodtam, nem voltam biztos benne, hogy el szabad- e indulnom, sikerülni fog- e. Aztàn arra gondoltam, hogy ha már ennyit beleraktam testileg-lelkileg, el kell indulnom. Maximum közben ha valami gàz lesz, feladom. Ilyen lelkiàllapotban, néha a síràs és önutàlat, önmegvetés hatàràn érkeztem el a maraton előtti naphoz. Az egy nagyon jò nap volt. :) Hirtelen megnyugodtam. Tudtam, hogy sikerülni fog. Reggel tejberizset főztem, majd ebéd utàn elmentem a rajtcsomagért majd a Békàs tòhoz napozni és pihenni, baràtokkal talàlkozni. Gonzo, Andi, Andris, Pipi és Szemi, köszönöm nektek azt a pár óràt!!! Teljesen megnyugodva mentem haza. Otthon összekészìtettem mindent, hogy ne reggel kelljen azzal is foglalkozni. Hogy egy kicsit ráparàztam az egèszre? Azt hiszem igen. :) 

Elég jòl aludtam és kipihenten ébredtem. Lassan végigcsinàltam a reggeli rituàlét, majd biciklire ültem és 9 körülre kimentem a starthoz, ahol akkor màr igazi fesztiválhangulat uralkodott. Hamar megjöttek a többiek is: Àdàm, Zolika, Tündi, Levi, Anyàék, Ditte és Rozi, aki szintèn indult a versenyen. Miutàn leosztottam a frissítőket ès gyorsan meglàtogattam a férfimosdòt ( ott nem volt sor :)), már állhattunk is be a rajthoz. Ez benne lesz az emlékezetes pillanatok mappàmban azt hiszem. :) Ahhoz tudnàm hasonlítani az érzést, mint amit a gladiàtorok élhettek àt anno, mielőtt az oroszlànokat közéjük engedték ( vagy fordítva ). Gyorsan sok szerencsét kìvàntunk egymàsnak (Rozi, Anikò ès Orsi),  aztàn a visszaszàmlàlàst követően eldörrent a rajtpiszoly. Elkezdődött.

A  maratoni tàv 8 kört jelentett a kijelölt ùtvonalon. Az volt a tervem, hogy az első 3 kört lassan kezdem, aztàn szépen felveszem tempòt, amivel végigmegyek majd. Az elején sikerült nem beindulni a tömeggel, tudatosan lassítottam magam, hogy ne szàlljon el a pulzusom az elején. Nem sokkal a rajt utàn csatlakozott hozzàm Yu (Zoltàn Judit), és mivel a tempò mindkettőnknek ideàlis volt ezért az első 3 kört együtt nyomtuk.

Yu és én vmikor az első 3 körben.

Nagyon könnyen ment. Akkor biztos voltam benne, hogy nem lesz itt gond. Még beszèlgettünk is néhol. :) Köszi Yu!!! Két helyen volt frissìtés: 1. Àllatkert: itt Ditte, Levi, Bihari Peti, Zolika majd Petijeim :) àlltak. 2. A Hadhàzi gyilkos egyenes végén pedig Anyàék. Ennek ellenére sikerült elkövetnem azt a végzetes hibàt, hogy nem ittam eleget. Ez a 4. körben ki is derült. Kiszàradtam.Próbàltam ugyanis felgyorsítani, ami az elején még ùgy tűnt, hogy menni fog. A 4.kör viszonylag simàn lement, viszont màr akkor feltűnt, hogy nem èrzem a gél hatàsàt, aminek szépen vinnie kellett volna. A megborulàs az 5. kör felénèl kezdődött ès nagyon hirtelen jött. Pont amikor Orsival és Attilàval talàlkoztam a gyilkos Hadhàzi egyenes elejèn ( :) de nem , nem miattatok)...Az egyenes végén csatlakozott hozzàm Tündi :) és onnantòl kezdve végig jött velem. Nem tudom elégszer megköszönni...Már biztos unja is egy kicsit! :) Szòval megkezdődött a kàlvària. Rettenetes meleg volt. Vizeztem a fejem, de màr az sem segített. Erre nem lehetett felkészülni. A 6. kör volt a legnehezebb dolog, amit valaha csinàltam eddig. Tényleg fel akartam adni. Ès az a fal tényleg létezik! Szenvedés volt végig. Azt, hogy nem tettem meg leginkàbb Tündinek, Anikònak és Bökinek köszönhetem, aki olyan önzetlen dolgot csinàlt, ami nagy ritkasàg manapsàg. Teljesen ismeretlenül csatlakozott hozzàm, hogy az utolsò 2 körön tartsa bennem a lelket.

Tündi, Böki és én.

Megkészülve az 5. körben

Sikerült nekik.:) Érdekes mòdon az utolsò 2 körön folyamatosan gyorsultam a belesétàlásokkal együtt. Az utolsò körben még megkaptam pluszba biciklivel Nemes Petit, aki félmaratonon PB-t futott és Gonzot. :) Szép kis csapat voltunk. Èn màr akkorra igen szűkszavù lettem.;) Aztàn elérkezett az utolsò km. Összeszedtem mindent, ami maradt bennem és megpròbàltam gyorsítani. Az utolsò 200 m- en pedig màr egyedül fordultam rà a célegyenesre. A végén màr ott tapsoltak a szeretteim. Félelmetes érzès volt az az utolsò 100 m és aztàn beérkezni. Igazi torokszorítò katartikus élmény. Végigöleltem mindenkit, akiket igazàn a baràtaimnak nevezhetek: Rozi, aki fantasztikus időt ment (4:11) Petik, Tündi, Levi, Ditte, Zolika, Anikò, Böki, Bihari Peti, Nemes Peti és Anyàék. Köszi sràcok még egyszer. Ezt soha nem felejtem el!!!!

A legjobb, hogy sikerült 5 òràn belül 4:59:30 :) Hozzàteszem, hogy jobb időt vàrtam magamtòl a felkészülés alapjàn , de be kell hogy làssam, hogy a körülmények (pulzus,meleg) és a hibàk ( kevès folyadék) miatt ez volt a maximum, amit ki tudtam magambòl hozni. És örülök neki. :) Köszönöm Supàk Zolinak és Nemes Petinek a sok jòtanàcsot, amik közül sokat sikerült megfogadni, néhânyat nem. :P Orsinak és Àdàmnak a lelki támogatàst. Dittènek, aki jobban hitt bennem, mint én sajàt magamban. Öcsibogyònak, hogy elviselte a hülyeségeimet.  Anyàéknak, hogy végigàlltàk azt az 5 óràt aggódva a nemnormàlis leànygyermekért. :) És azoknak a baràtoknak is, akik kijöttek integetni: Gergő, Viki, Lilla, Szemi, Gonzo, Andi, Orsi, Attila. Ès azoknak akik aznap gondoltak ràm. Köszönöm még Petinek ( az uram) :) a sok türelmet, és szeretet, ami igencsak kellett hozzàm az utòbbi időben. :) Ez màr kezd egy Oscar àtadàsra hasonlítani, de tényleg nem akarok senkit kihagyni. :) Szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen hosszù ez a sor.

Ès hogy lesz- e következő? Nem is kérdés hogy igen. Csak talán jobb pulzusértékekkel, nem kiszàrìtva magam közben.

Tündivel és Rozival, a szupercsajokkal. :)

Bemerevedve ràgcsàlom az érmet. 

Nem arany. :)

Published with Blogger-droid v2.0.4